Ezekre az igazságokra tanítanak meg a mérgező kapcsolatok

Kamaszként az ember hajlamos mindent megtenni, hogy elfogadják és szeressék, és sokan felnőtt korukban sem képesek szabadulni a méltatlan kompromisszumok hálójából.

Megismerem és elfogadom a saját határaimat

Kamaszként az ember hajlamos mindent megtenni, hogy elfogadják és szeressék, és sokan felnőtt korukban sem képesek szabadulni a méltatlan kompromisszumok hálójából. Amíg azonban ez a természetes alapállapot, magától értetődik sajnos az is, hogy mások kihasználják a jóhiszeműségemet.

Ahhoz, hogy az ördögi körből kilépjek, mindenek előtt arra van szükségem, hogy jól ismerjem a saját határaimat: utálom, ha siettetnek, nem szeretek sátrazni, nem akarok vőfély/koszorúslány lenni, nem tudok pénteken és szombaton is úgy bulizni, mintha nem lenne holnap… 

A példákat még sorolhatnánk. Mindenkinek más az, ami még belefér. Épp ezért tedd fel magadnak a kérdést: okés dolog bevállalni az adott lépést, vagy már inkább a megalkuvás kategóriába esik?

Tudni kell nemet mondani

Számomra ez volt a legnehezebb lecke: az energiavámpírral folytatott harc csak addig tart, amíg mi pontot nem teszünk a történet végére. 

Megdöbbentem, amikor ráébredtem: a hisztis gyerekkori barátnő ugyan órákon keresztül terhel a sirámaival és teljesen rám telepszik, én azonban titokban élvezem, hogy a bölcs tanácsadó és a hős megmentő szerepében tűnhetek fel előtte, hiszen addig sem kell a saját nyűgjeimmel foglalkoznom. 

Sokkoló felismerés volt, hirtelen átláttam a szükségszerű szimbiózist, ami kettőnk között létrejött. Persze nem sok értelme volt a dolognak: ő heteken keresztül rágta ugyanazt a problémát, és egyre mélyebbre süllyedt a mocsárban, én pedig újra és újra felhúztam magamat, amiért nem tudok segíteni rajta a befektetett munkaórák ellenére.

Idő kellett, amíg ki tudtam mondani: nem. Nem hallgatom, nem kérek belőle. Egyszer megbeszéljük, segítek, amiben tudok, de az esténkénti panaszáradat egy zsákutca, amelyből nincs kiút. Nem, nem vagyok rossz barát: egyszerűen csak nem rohanok önként a szakadékba.

Tartózkodom a játszmáktól, a manipulációtól

Rosszul vagyok a trükköktől, amelyeknek a segítségével egyes párok tesztelgetik egymást. Megbízol a partneredben? Ha igen, akkor minden oké, ha viszont nem, akkor a játszma sem fogja megoldani a problémákat, sőt: csak tovább mélyíti a kommunikációs zavart. 

Üljetek le, beszélgessetek, vállaljátok fel az igényeiteket, érzéseiteket, húzzatok egy határt, mi az, ami még önfeladás nélkül belefér a közös életbe. Ami ezen túlmutat, az már hazugság: nem éri meg, tönkreteszitek egymást. 

Én is ráébredtem: a manipuláció további trükköket szül, amelyekből aligha van kiút egy bizonyos pont után. Az egészséges kapcsolatokban pedig ezeknek nincs helye…

Ha a fenti „tananyagot” – a gyakorlat mezején – elsajátítottuk, többé már nem szennyezik az életünket a mérgező kapcsolatok, hiszen nem maradt számukra hely körülöttünk… 

Vannak bizonyos prioritások az életemben

A nap sajnos még mindig csak 24 órából áll, a hét pedig 168-ból. Nem tudsz mindenkinek segíteni, de még csak megfelelni sem, pedig az utóbbi első pillantásra egyszerűbbnek tűnik. 

De nem is kell: a családi, baráti kör bizonyos szereplői számíthatnak rád, de a többieknek várniuk kell. Sőt: vannak olyan emberek, akikkel egész egyszerűen nem akarsz közösködni. Nincs értelme, más az utatok, egyikőtök sem profitálna a kapcsolódásból.

Szerinted is tanulságos? Akkor ne felejtsd el megosztani! 

Ne felejtsd el megosztani, hogy mások is lássák!

×